Fogathajtás

Fogathajtó iskola:

Azok számára, akik a fogathajást szeretnék megtanulni, rendelkezésre áll a fogathajtó iskolánk: heti egy alkalommal, csoportosan nyílik erre lehetőség lovardánkban. Férfi csapatunk kifejezetten erős ebben a tevékenységben, jó hangulat jellemzi ezeket a csoportos órákat. Kezdésként egy egylovas kocsival tanulnak, de kipróbálhatják magukat a lóval való boronálás művészetében, összetartásukat erősítő változatos feladatokban is.

bloggif 589f55ad4b4f9   fogathajtas

Fogatlovak képzése:

Vállaljuk fogatlovak betanítását, "újratanítását" egyes-, kettes illetve négyesfogatba egészen az alapoktól indulva is. Referenciául szolgálnak saját, általunk képzett fogatlovaink, köztük egy nóniusz és egy furioso törzskanca. Mára roppant megbízható, kiegyensúlyozottan nagy teljesítményt nyújtó fogatlovakat képeztünk belőlük.

Fogathajtás, mint családi program:

Ezen tevékenység kapcsán lehetőség nyílik a lovakat mezőgazdasági munkában, illetve versenyszerű fogathajtásban látni, tanulni, kipróbálni. Igény szerint a „bevállalósabbak” számára extrém terepezés, a családoknak és idősebbeknek sétakocsikázás, lakóhelyünk és környékének bemutatása (akár idegen nyelveken is: német, angol, spanyol) szerepel ajánlatunkban.

Rendelkezünk egy igényes, kézi munkával készített, 8 személyes vadászkocsival, mellyel csodálatos terepkocsikázásra nyílik lehetőség a Naszály hegy erdei útjain vagy akár Kosdon és közvetlen környékén.

Ha kérdésed merülne fel, lépj kapcsolatba velünk itt: Elérhetőségeink

fogatos kép 1   fogatos kép 2

Referencia videónk a mindenes nóniuszról: